Se Akvárium // Se Gödör // állami kultúra[?] lerakóhely
Talán már hozzá szoktunk, hogy idehaza bezárnak, átadnak, átalakítanak teljesen jól működő helyeket, rendszereket. Mer épp mással kéne jó fejnek lenni? A lényeg az, hogy bezárják az Akvárium klubot augusztus 1-ével és az állam kezébe veszi, hogy jól megmutassa nekünk mi a kultúra. Tavaly mikor elgödörtelenitették a helyet? Sunyiba, valaki nem adott engedélyt hirtelen, hanem másnak, nem pályáztattak, két hét alatt kidobták őket. Szépen, aranyosan. Most rendesek mer egy hónap van kidobásig.
A Gödör - mert ugye azért inkább mindenki így hívja - szóval az Erzsébet téri valamikori kezdeti Nemzeti Színház építkezés amúgy is egy ilyen érdekes folt a város életében. Elkezdték építeni az új Nemzeti Színházat és csak egy gödör lett belőle, félbehagyták, lett a Gödör. Persze teljesen indokolt, hiszen kellett a lágymányosi (ja bocsi elfelejtettem mi a másik neve) híd mellé az a csodálatos, világraszóló, építészeti műremek.
Szóval az állam bácsi úgy gondolja, elkölt pár milliót, hogy csináljon valamit ezzel a szégyenfolttal, ami ott a belváros közepén éktelenkedik. " torzó helyett valódi, sokoldalú kulturális és turisztikai központtá alakítja" pénz pénz pénz
Az Erzsébet téren kialakult belvárosi virágzó életforma, teljesen spontánul, magától alakult úgy, ahogy van. Oda mentek a fiatalok, mert ott békén hagyták őket, megközelíthető, van koncert, van park, lehet sörözni, lehet gördeszkázni, lehet ücsörögni, hotdogot enni, fröccsözni. Helyette most lesz...
"Erzsébet Téri Kulturális Központ és Park"
... csak engem ijeszt meg, hogy mégis ez mit takar? Mindenesetre 3 hónapig lesz csak körül kerítve a terület...
"Gyerekek, ma nemgödörhöz megyünk." - furán hangzik, pedig megszoktuk "gödörnél találkozzunk"
A hvg részletekbe menő cikkét ajánljuk, ha még többet akartok tudni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése