A cím kettős jelentéssel bír: egy igazi sztárséf konyhaművészetével találkozhatunk május közepétől a nemrég nyílt margitszigeti pop-up bárban, a WNDRLND-ben; és figyelem a második jelentés; aki minden héten a képzőművészek által újragondolt hely aktuális témájához igazítja a menüt. Bernát Dániel nevéhez olyan helyek fűzödnek, mint a Szatyor, Hadik kávéház; és aki evett már ezeken a helyeken, az tudja miről beszélek, ha azt mondom, hogy ebből csak jó sülhet ki. Plusz a héten graffiti kiállítás a WNDRLND-ben.
A WNDRLND 2013 legizgalmasabb romkocsma hangulatú kreatív pop-up bárjának indul, ahol 20 héten át mindig újabb grafikus/designer/képzőművész alakítja át a helyet, nem csak vizuálisan, de beleszólhatnak a zenei programokon át a menü választékába. Tehát egy hétig megízlelhetjük, hallgathatjuk, nézhetjük, szagolhatjuk egy-egy művész művészetét. Bernát Dániel pedig a tökéletes választás ennek támogatására a maga kreativitásával és kiemelkedő érzékenységével a konyhában történő folyamatokra.
Egy kis ízelítőként az első héten (május 20-26)
Kast graffitijei ihlette menüben pikáns rétesek, fehérborban és francia vajban főtt kagyló és jamaikai fűszerezésű gemenci vaddisznó található. Emellett egész héten izgalmas programok, live painting, találkozás az alkotóval, betekintés a folyamatokba és szombaton party. Részletek az
eseménynél.
az illusztrációk Kast munkái
Megjegyzések
Megjegyzés küldése